Több mint 4,5 millió forintot fizettem ki egy hajó átépítéséért, a tárolása pedig újabb közel 5 millióba került — közel 10 millió forint, két teljes év, és a mai napig egy szétszedett, használhatatlan hajó áll a kikötőben. Kifizettem, bíztam, vártam — és úgy érzem, a bizalmammal súlyosan visszaéltek. Kizárólag a magam, dokumentumokkal alátámasztott tapasztalatát írom le, első személyben; a bűnösség kérdésében nem foglalok állást, azt a hatóságokra bízom — de a tények magukért beszélnek.
2024 tavaszán, majd nyarán ismerkedtem meg egy kivitelezővel, aki elektromos hajók építésével foglalkozik. Bizalommal fordultam hozzá, mert úgy láttam, ért a szakmához, és hitt abban, amiben én is: hogy ez a régi vitorlás új életet kaphat. A megbízás a hajóm teljes napelemes-elektromos átépítésére szólt: motor, vezérlő, a napelemek bekötése és 48 voltos akkumulátoros rendszerre való átalakítás.
A megállapodásunk szóban, kézfogással, emberi bizalom alapján köttetett — írásos vállalkozói szerződés, ma már tudom, mekkora hiba volt, nem készült. Akkor ez természetesnek tűnt; ma már tudom, mennyire fontos lett volna minden pontot papíron rögzíteni. Épp ezért írom le: hogy más talán ne kövesse el ugyanezt.
A munkáért két részletben fizettem, összesen mintegy 11 217 eurót — az akkori árfolyamon nagyjából négy és fél millió forintot — a motorért, a vezérlésért, a napelemekért, a 48 voltos akkumulátoros rendszerért és a munkadíjért. Odaadtam a pénzt, és vártam a hajómat.
Az ígért határidők azonban sorra elmúltak. Előbb 2025 nyarát mondta, aztán októbert, majd 2026. március 15-ét, végül május 15-ét — és további dátumokat. Minden halasztásnál kaptam egy magyarázatot, egy új dátumot, egy újabb okot a várakozásra. Egyik ígéret sem teljesült.
A hajóm a mai napig nincs kész, és nem került átadásra; átadás-átvételi jegyzőkönyv sincs. Amikor legutóbb láttam, az AC/DC kábelek ki voltak szedve belőle, a motor pedig nem volt a hajóban — a kivitelező tájékoztatása szerint „elvitte hegeszteni”. Közben eltelt két év, a hajó tárolása pedig hozzávetőleg ötmillió forint költséget halmozott fel, amelyet nekem kell viselnem.
Nehéz ezt leírni. Nem is elsősorban a pénz miatt — hanem a csalódottság, az elveszett idő és a megrendült bizalom miatt. De nem a keserűség vezet, és nem a bosszú. Azért osztom meg mindezt, mert hátha valakinek segít, hátha valaki felismeri benne a saját helyzetét, és mert együtt talán könnyebb megszólalni.